Az Ördögkatlnabna ugyan még nem jártam - kivéve Anya pocakjában -, de Gombaszög után megnyugodtam egy kicsit, tudják azért ezek a szüleim, mit csinálnak, s olyan fesztiválokra visznek el, amiről erősen gyanítható, hogy én is jól fogom magam érezni.
Gombaszöghöz képest azért emeltünk egy kicsit a téten: az Ördögkatlanra nem egy panziót foglaltunk le, hanem egy lakókocsit. Trúsztori, annyira gyorsan elfogytak minden szálláslehetőségek, hogy ezt találta már csak Anya. És bevállalta.
Jól tette. Mert teljesen bevált a hely: egy kisharsányi családi ház hátsó udvarán, 30-40 sátor között ott állt a mi lakókocsink is, amiben eredetileg öten kellett volna aludnunk, de Éviék nagyon jófejek voltak, felhúztak egy sátrat is, és csak a cuccaikat tartották a kocsiban, nem aludtak benne.
Az úgy ugyanolyan nagy volt, mint otthon, úgyhogy mindhárman elfértünk. A meleg se volt elviselhetetlen, mert bőven sötétedés után mentünk csak aludni, reggel meg nem hagytam őket olyan sokáig aludni, hogy a hasunkra süthessen a nap.
Az udvarban volt két kutyus ("haff-haff"), egy magyar vizsla meg egy kisebb, őt nem tudtam beazonosítani. Én csak úgy hívtam őket, hogy a "naaaaaaaaagy" meg a "cicsiii". Találtam motort meg autót is, két hinta közül is választhattam, a homokozóban meg annyi tortát tudtam formázni, amennyit csak akartam. De a legjobban akkor is a csillagos ég alatti fürdés tetszett a lavórban. Stííííl volt nagyon. És még pancsikolhattam is, amennyit csak akarok.
Én úgy is el lettem volna, ha ki se megyünk az udvarból. Vagy maximum a szomszédba. Mert ott meg libák voltak ("gá-gá"). De nem egy vagy kettő, hanem rengeteeeeeg. S amikor bementünk, nekünk akartak jönni, tiszta mérgesek voltak, de apa nem félt tőlük, elkergette őket. Lehet, hogy sok lúd disznót győz, de apát még ők se tudták legyűrni! Aztán meg beültem a "nyenyébe". Egy igazi "nyenyébe". Rimánkodtam is anyának, hogy hagyjuk azt a Pintér Bélát meg a Halott embert, nézzünk inkább csak traktorokat!
Nem hallgattak rám, pedig hát nekem lett igazam: sehova nem sikerült sorszámot szereznünk, vagy ahova sikerült, oda meg elfelejtettük időben kiváltani (höhöhö), úgyhogy maradt a fröccsterasz a trambulinnal. Meg egy bácsival, aki néni. Én nem nagyon értek hozzá, csak azt tudom, hogy fiú neve volt (Tibor), de szoknyát hordott meg a haja is úgy volt levágva mint egy lánynak. Hát, remélem, rám nem akar majd anya szoknyát adni soha... De ahogy apa arcát elnéztem, ettől nem kell félnem szerencsére...
Cirkuszban is voltunk. Nem is akármilyenben, a francia Galapiat Wagabond című produkcióját néztük meg. Bár apáék el voltak ájulva tőle, bevallom, én féltem. Mikor láttam az embereket kijönni a bőröndjükkel a fejükön a kupéból, hát én abba nagyon beleéltem magam, hogy az milyen rémisztő érzés lehet és inkább kijöttem. Engem sokkal jobban érdekelt volna, Oda meg Apa nem volt hajlandó bejönni velem, hiába győzködtem szakadatlanul...
Bezzeg Halász Judit koncertre elvittek, pedig nem is akartam menni. Igazából ők akartak, csak rám fogták. Úgyhogy jól elaludtam nekik az autóban hihihi Velem ne packázzanak!
Így teltek a napjaink, mígnem egyik reggel furcsa pöttyök jelentek meg az arcomon, először azt hittük, szúnyogcsípések, csak napközben valahogy egyre több lett belőlük... És nem segített rajta se Dinnyés Dani, se Lajkó Félix. Se a rosé fröccs, se a bodzás limonádé. Se Ajsa ölelése, se a finom hamburger.
Úgyhogy nem volt mit tenni, hazajöttünk. Anya szerint kb. 2 hétig nem mehetek ki a lakásból. Kéééét hétig csak idebenn? Mit fogok én csinálni? Számolni a pöttyeimet? ("ety-ety-ety") Ajjaj, azt hiszem, rossz idők jönnek: a jó kis tátrai levegő helyett marad a benti ventillátor... :(
Szorítsatok, hogy ne viszkessen nagyon.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése